A „Jót, s jól…a jövőnkért” Alapítványt 2009-ben jegyezték be, de tagjai 2006. óta folytatnak jótékonysági tevékenységet, elsősorban az erdélyi gyermekotthonok lakóinak, valamint általános iskoláinak megsegítésére.
Az elmúlt években többször jótékonysági hangversenyt szerveztünk zalaegerszegi iskolák közreműködésével, továbbá a Mária Magdolna Plébániatemplom és a Jézus Szíve Ferences Plébánia kamarakórusainak részvételével.
Rendszeresen gyűjtünk tartós élelmiszert, tisztálkodási-, és tisztítószereket, taneszközöket, ruhaneműt és eljuttatjuk Zalaegerszegen és a város vonzáskörzetében élő, rászoruló családok és az erdélyi gyermekotthonok lakóinak, valamint általános iskoláinak megsegítésére.
Néhány példát kiemelve:
Tevékenységünk során Csíkcsomortánban a környező falvak gyerekeit táboroztattuk. Táborunk célja volt, hogy azokat a gyerekeket, akik számára a magyar nyelv nehézséget okozott felzárkóztassuk, helyesírásukat, szókincsüket fejlesszük, amivel elősegítettük, hogy tanulmányaikat magyar nyelvű középiskolában folytathassák. A csíki közösségekkel – többek között a csíkcsomortáni Babba Mária Ház lakói – azóta is szoros kapcsolatot ápolunk.
Az alapítvány szervezésében önkéntes pedagógusok utaztak Tusdnád és Kászonaltíz településekre, ezzel 2 hétre tehermentesítettük a gyermekotthonok nevelőit és a személyzetet. Eljuttattunk továbbá közel 1millió Ft értékű tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, tan- és írószereket, játékokat tartalmazó adományt az otthonokba.
2015-ben megismerkedtünk a Tündérkert mozgalom zalai alapítójával, Kovács Gyulával, a Magyar Örökség díjas pórszombati erdésszel, akinek génbankjából ősi gyümölcsfákat vittünk már Csíkpálfalvára, Gyimesbükkre, valamint Magyarvalkóra is az ottani református templomkertben lévő 1860 után telepített Tündérkertbe. Célunk az ott élő emberektől az ott őshonos gyümölcsfákról oltógallyak begyűjtése és a beoltott alanyok cél szerinti visszajuttatása, ezzel a Kárpát-medence ősi gyümölcsfáinak megmentése.
2011-től együttműködünk az „Erdei Faluért” Alapítvánnyal, besegítve a gyimesbükki gyerekek nyári táboroztatásába, részt veszünk az általuk szervezett kulturális bemutatókon, hagyományőrző programokon. Az elmúlt évben a gyimesbükki iskola gyümölcskertjébe gyümölcsfát, a könyvtára számára kb. 250 kötet könyvet adományoztunk, a rászoruló gyerekeknek és családjaiknak ruhaneműt vittünk.
Igyekszünk támogatni a környezetünkben élő hátrányos helyzetű fiatalokat, pl. Bremer ágy vásárlását és nyaralását segítettük egy fiatalnak, egy másik súlyosan beteg rászorulónak pedig gyógykezelését támogattuk pénz és élelmiszeradománnyal.
Az elmúlt évben a környezetünkben élő többgyermekes családnak segítettünk rendszeresen.
Számlaszámunk: 74000267-10013429 (Bak és Vidéke Takarékszövetkezet)
Adószámunk: 18018136-1-20